Mi zajlik le egy emberben, hogyan változik a gondolkodása, amikor egy folyamatos fizikai leépüléssel járó betegség elindítja a halál felé vezető úton? Mire koncentrál? Vajon mennyit változtat ez a személyiségén? Hogyan lehetséges az, hogy míg az egyik ember megőrzi humorérzékét és képességét arra, hogy meglássa maga körül a szépet és a jót – mi több, ezekre építi hátralévő napjait -, addig mások magukba fordulnak és keserűségüket a környezetükön vezetik le? Kazinczi Károly novellafüzére óhatatlanul ezt a kérdést veti fel az olvasóban, miközben a jelen pillanatainak és a múlt emlékeinek hullámain sodródva végül a főhős végleg elköszön e világtól.